- A Könyvtári figyelő egy 1990-es száma; amelyben Baranyai György a hazai hálózati állapotok javulásában reménykedik. "Az alapvetést, a döntő első lépést az "elitista" K+F Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program tette meg és teszi azáltal, hogy a magyar szellemi élet meghatározó színtereit - a tudományos, felsőoktatási és információs központok körét - az információs technológia európai igényű követelményeire tekintő figyelemmel a nagyvilága is nyitott hálózatba fogja."
2008. június 15., vasárnap
Hivatkozások - linkek, stb.
Linkek, azaz hivatkozások oldalakra, amelyek a történet szempontjából fontosak.
Személyek
A történet szereplői leginkább ABC sorrendben.
- Almási László
- Bakonyi Péter
- Bod Judit
- Csaba László
- Ercsényi András
- Gehér István
- Geréb János
- Havas Miklós
- Háy Borbála
- Jakab Zsuzsa
- Kertész András
- Kocsis József
- Lábadi Albert
- Lamm Péter
- Lengyel Veronika
- Martos Balázs
- Pásztor Miklós
- Pollák Tibor
- Rácz Gábor
- Sarbó János
- Vajda Ferenc
- Vámos Tibor
2008. június 14., szombat
És tényleg? (1977 szeptember)
1977 szeptember elsejétől az MTA SZTAKI-ban dolgozom. Most persze kellene pontosan emlékezni a szervezeti struktúrára, de ez ennyi idő után nem teljesen egyértelmű. A főosztályt Bakonyi Péter vezette. Volt felvételi is ahol Csaba László felvételiztetett. Végül némi családi nyomásra, a hálózati osztályra léptem be 77 őszén, munkahely a Victor Hugo utcai új irodaépületben volt.
A sokunknak meghatározó "faszobában" kezdtünk el dolgozni. A "faszoba" onnan kapta a nevét, hogy a szoba falain nem szekrények voltak, hanem kulccsal zárható "fa" fiókok.
Miért volt erre szükség? A főosztály számítógépet üzemletetett, amelyet külső - akadémiai - felhasználók vettek igénybe. Abban az időben, lyukkártya volt bemeneti média és többnyire 132/160 pozíciós leporelló papír volt az output. Ezeket valahol el kellett tárolni a felhasználóknak és ezért készült a sok kis szekrény a kulcsokkal. A szobának két ajtaja volt, az egyik a folyosóról, a másik bedig az un. zsibongóból, ahol nagyon sok hasonló szekrény volt, valamint az ügyfélszolgálat.
Kik is kezdtünk együtt? Bod Judit (Jutka), Háy Borbála(Biri), Pollák Tibor, Geréb János, Martos Balázs, Kertész András, Pásztor Miklós és jómagam. Illetve a szoba valamennyire leválasztott részén ült Jakab Zsuzsa.
A társaság két részre volt osztva: néhányan a nagygépes osztályra tartoztak - ott Gehér István volt az osztályvezető; mások a hálózati osztályhoz tartoztak, amit Bakonyi Péter vezetett és a helyettese Kocsis József volt a helyettese. A hálózati osztályon ekkor legalább két csoport volt, az egyiket Ercsényi András vezette és hozzá tartozott Pollák Tibor és Martos Balázs. Mi hárman - Geréb-Kertész-Tétényi a Kocsis féle ágához tartoztunk a hálózati osztálynak. Ebben a struktúrában Almási László (Alma), Lamm Péter, és Lábadi Albert (Berci) voltak az idősek, de ők is bőven 30 alatt.
Szóval ez egy hálózati osztály volt, és jómagam - de a többiek is - lényegében nulla programozói (kivétel talán Pollák Tibor) - viszont nulla hálózati tapasztalattal rendelkeztünk.
Én leginkább elméleti dolgokkal foglalkoztam az egyetemen Rácz Gábor irányításával; formális nyelveket (APL, VDL) használtam különböző feladatok megoldására. A dolog nagyon érdekes volt, de elméleti, így aztán a kötelező egyetemi programozási feladatokon kívül (ODRA 1204), illetve egy nyári munka kivételével amikor a FOCAL programozási nyelv interpreterét fejtettük meg Sarbó Jánossal, működő programot sem láttam közelről. A BME Műszer és Méréstechnika tanszék érdekes hely volt. Én nagyjából 1975 és 1985 között kötődtem elég szorosan a tanszékhez. Hogy kik dolgoztak ebben az időben a "tanszéken" az a tanszéki munkatársak listájából megállapítható.
A sok-sok kitérő után célszerű visszatérni a címben megígért kérdésre. Persze elég nehéz, mivel a kontextust kell felidézni. Szóval az egyetemen negyed évben tanultunk egy tárgyat, amelyben integrált áramköri chipek-ről volt szó. A tárgyat Vajda Ferenc tartotta, akinek korábban jelent meg egy könyve magyarul a "Mikroszámítógépek" . Szóval a könyvet ovlastam, és a vizsgára nem igazán készültem, és persze néhány órára sem jártam be. Többek között éppen arra sem, amelyen az a téma hangzott el, amelyre a vizsgakérdés vonatkozott. A PIO (párhuzamos IO) és a SIO (soros IO) téma volt. Azért levizsgáztam, mondjuk négyesre. De eléggé emlékezetes vizsga volt. Azt persze nem tudhattam akkor, hogy miért is lesz ez emlékezetes.
Szóval túl vagyunk a szakmai vizsgán, amely telekommunikációról szólt, diploma már a kézben, sikerült eldönteni, hogy a SZÁMALK (Havas Miklós felvételiztetett) és a SZTAKI közül a másodikat választottam. És.... becsöppentem a hálózati osztályra. Igazából persze hihetetlenül ködös elképzeléseim voltak arra vonatkozóan, hogy pontosan mi is a hálózat.
Ma is emlékszek arra a beszélgetésre, az első emeleten még 1977 szeptemberében, amikor nagy pironkodva megkérdeztem, hogy: "És tényleg az egyik számítógép billentyűzetén leütve egy betűt, az a távolból visszajön?". Megnyugtattak, persze rögtön kiderült, hogy halvány lila dunsztom sincs a hálózatokról, és hasonlókról. Persze 1977-ben, telex volt, távirat, nemzetközi távhívás csak a központon keresztül, a színes televízió létezett, de nekünk csak fekete-fehér volt.
A lényeg tehát az, hogy se a programozáshoz, se a hálózatokhoz nem értettem 1977 őszén. De hát a történet itt indult. És akárhogy ennek megfelelően nekem is itt kell kezdenem.
* Nevek, időpontok, tények: Ahogy ez a blog készül, időről időre át fogom nézni, hogy a tények helyesen szerepelnek-e. Ha valaki kimaradna, nem szándékosságot jelent, hanem feledékenységet.
** Töröm a fejem azon is, hogy miképpen lehet ezt a blogot linkekkel és tárgymutatóval értelmesen kiegészíteni, hiszen ahogy a "múlt mélységes mély kútja" - na mit is csinál ? - ennek valahogy nem akar állítmánya lenni (lásd még E.P.) - na kezdjünk bele újból. Tehát, ahogy az emlékeimet rendezem a tényeket praktikus kiegészíteni webes linkekkel...
A sokunknak meghatározó "faszobában" kezdtünk el dolgozni. A "faszoba" onnan kapta a nevét, hogy a szoba falain nem szekrények voltak, hanem kulccsal zárható "fa" fiókok.
Miért volt erre szükség? A főosztály számítógépet üzemletetett, amelyet külső - akadémiai - felhasználók vettek igénybe. Abban az időben, lyukkártya volt bemeneti média és többnyire 132/160 pozíciós leporelló papír volt az output. Ezeket valahol el kellett tárolni a felhasználóknak és ezért készült a sok kis szekrény a kulcsokkal. A szobának két ajtaja volt, az egyik a folyosóról, a másik bedig az un. zsibongóból, ahol nagyon sok hasonló szekrény volt, valamint az ügyfélszolgálat.
Kik is kezdtünk együtt? Bod Judit (Jutka), Háy Borbála(Biri), Pollák Tibor, Geréb János, Martos Balázs, Kertész András, Pásztor Miklós és jómagam. Illetve a szoba valamennyire leválasztott részén ült Jakab Zsuzsa.
A társaság két részre volt osztva: néhányan a nagygépes osztályra tartoztak - ott Gehér István volt az osztályvezető; mások a hálózati osztályhoz tartoztak, amit Bakonyi Péter vezetett és a helyettese Kocsis József volt a helyettese. A hálózati osztályon ekkor legalább két csoport volt, az egyiket Ercsényi András vezette és hozzá tartozott Pollák Tibor és Martos Balázs. Mi hárman - Geréb-Kertész-Tétényi a Kocsis féle ágához tartoztunk a hálózati osztálynak. Ebben a struktúrában Almási László (Alma), Lamm Péter, és Lábadi Albert (Berci) voltak az idősek, de ők is bőven 30 alatt.
Szóval ez egy hálózati osztály volt, és jómagam - de a többiek is - lényegében nulla programozói (kivétel talán Pollák Tibor) - viszont nulla hálózati tapasztalattal rendelkeztünk.
Én leginkább elméleti dolgokkal foglalkoztam az egyetemen Rácz Gábor irányításával; formális nyelveket (APL, VDL) használtam különböző feladatok megoldására. A dolog nagyon érdekes volt, de elméleti, így aztán a kötelező egyetemi programozási feladatokon kívül (ODRA 1204), illetve egy nyári munka kivételével amikor a FOCAL programozási nyelv interpreterét fejtettük meg Sarbó Jánossal, működő programot sem láttam közelről. A BME Műszer és Méréstechnika tanszék érdekes hely volt. Én nagyjából 1975 és 1985 között kötődtem elég szorosan a tanszékhez. Hogy kik dolgoztak ebben az időben a "tanszéken" az a tanszéki munkatársak listájából megállapítható.
A sok-sok kitérő után célszerű visszatérni a címben megígért kérdésre. Persze elég nehéz, mivel a kontextust kell felidézni. Szóval az egyetemen negyed évben tanultunk egy tárgyat, amelyben integrált áramköri chipek-ről volt szó. A tárgyat Vajda Ferenc tartotta, akinek korábban jelent meg egy könyve magyarul a "Mikroszámítógépek" . Szóval a könyvet ovlastam, és a vizsgára nem igazán készültem, és persze néhány órára sem jártam be. Többek között éppen arra sem, amelyen az a téma hangzott el, amelyre a vizsgakérdés vonatkozott. A PIO (párhuzamos IO) és a SIO (soros IO) téma volt. Azért levizsgáztam, mondjuk négyesre. De eléggé emlékezetes vizsga volt. Azt persze nem tudhattam akkor, hogy miért is lesz ez emlékezetes.
Szóval túl vagyunk a szakmai vizsgán, amely telekommunikációról szólt, diploma már a kézben, sikerült eldönteni, hogy a SZÁMALK (Havas Miklós felvételiztetett) és a SZTAKI közül a másodikat választottam. És.... becsöppentem a hálózati osztályra. Igazából persze hihetetlenül ködös elképzeléseim voltak arra vonatkozóan, hogy pontosan mi is a hálózat.
Ma is emlékszek arra a beszélgetésre, az első emeleten még 1977 szeptemberében, amikor nagy pironkodva megkérdeztem, hogy: "És tényleg az egyik számítógép billentyűzetén leütve egy betűt, az a távolból visszajön?". Megnyugtattak, persze rögtön kiderült, hogy halvány lila dunsztom sincs a hálózatokról, és hasonlókról. Persze 1977-ben, telex volt, távirat, nemzetközi távhívás csak a központon keresztül, a színes televízió létezett, de nekünk csak fekete-fehér volt.
A lényeg tehát az, hogy se a programozáshoz, se a hálózatokhoz nem értettem 1977 őszén. De hát a történet itt indult. És akárhogy ennek megfelelően nekem is itt kell kezdenem.
* Nevek, időpontok, tények: Ahogy ez a blog készül, időről időre át fogom nézni, hogy a tények helyesen szerepelnek-e. Ha valaki kimaradna, nem szándékosságot jelent, hanem feledékenységet.
** Töröm a fejem azon is, hogy miképpen lehet ezt a blogot linkekkel és tárgymutatóval értelmesen kiegészíteni, hiszen ahogy a "múlt mélységes mély kútja" - na mit is csinál ? - ennek valahogy nem akar állítmánya lenni (lásd még E.P.) - na kezdjünk bele újból. Tehát, ahogy az emlékeimet rendezem a tényeket praktikus kiegészíteni webes linkekkel...
Bevezetés a Szépirodalomba
Leginkább csak bevezetés. Mibe is? A Szépirodalomba nem, azt továbbra és mindörökké meghagyom Esterházy Péternek. A történetek amelynek a megírására készülök, összefoglaló arról, amivel foglalkoztam és ma is foglalkozom - számítógép hálózatokkal.
Sokat gondolkoztam arról, hogy vajon meg kell-e írnom ezeket a történetet? A végső lökést egy felkérés hozta meg, amelyben egy kolléga egy készülő könyv kapcsán interjút tervezett készíteni velem. Az ok illetve okok, amely miatt kibújtam az interjú elől, talán ebből a blogból ki fognak derülni.
Nyilván az is érdekes, hogy miért pont itt készül ez a blog. Ráadásul magyarul egy amerikai szolgáltatónál. Semmi olyat nem tervezek írni, amelyet ne vállalnék, vagy akár munkahelyemen, vagy kollégáimnak ne lehetne elmondható. Kicsit olyan ez a helyzet, mint a Karinthy vers: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". Ettől függetlenül ez magánvélemény, és mint ilyen egyfelől elfogult, szubjektív, sőt akár hibás is. De hát ha valami, akkor szólás és vélemény nyilvánítási szabadságot hozott a rendszerváltás.
Miért ez a Blog címe, vetődik fel a kérdés. Lengyel Veronika és Pásztor Miklós volt kollégáimmal írtunk egy könyvet 1996-ban ezzel a címmel. Ez a blog nem az a könyv, és végképp nem szabad összekeverni egy ismeretterjesztő könyv, és a hálózati témákról szóló visszaemlékezés célját.
Vajon, ha és amennyiben lesznek kiegészítések, hozzászólások ehhez a bloghoz mi lesz azoknak a sorsa? A ma reggeli válaszom az, hogy a kollektív visszaemlékezés erejével szeretném a történeteket kiegészíteni-pontosítani, de azért nem az eredeti történetek helyetti teljesen új, esetleg tökéletesen ellentmondó történetekkel.
Nagyjából ennyi a bevezető.
Sokat gondolkoztam arról, hogy vajon meg kell-e írnom ezeket a történetet? A végső lökést egy felkérés hozta meg, amelyben egy kolléga egy készülő könyv kapcsán interjút tervezett készíteni velem. Az ok illetve okok, amely miatt kibújtam az interjú elől, talán ebből a blogból ki fognak derülni.
Nyilván az is érdekes, hogy miért pont itt készül ez a blog. Ráadásul magyarul egy amerikai szolgáltatónál. Semmi olyat nem tervezek írni, amelyet ne vállalnék, vagy akár munkahelyemen, vagy kollégáimnak ne lehetne elmondható. Kicsit olyan ez a helyzet, mint a Karinthy vers: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". Ettől függetlenül ez magánvélemény, és mint ilyen egyfelől elfogult, szubjektív, sőt akár hibás is. De hát ha valami, akkor szólás és vélemény nyilvánítási szabadságot hozott a rendszerváltás.
Miért ez a Blog címe, vetődik fel a kérdés. Lengyel Veronika és Pásztor Miklós volt kollégáimmal írtunk egy könyvet 1996-ban ezzel a címmel. Ez a blog nem az a könyv, és végképp nem szabad összekeverni egy ismeretterjesztő könyv, és a hálózati témákról szóló visszaemlékezés célját.
Vajon, ha és amennyiben lesznek kiegészítések, hozzászólások ehhez a bloghoz mi lesz azoknak a sorsa? A ma reggeli válaszom az, hogy a kollektív visszaemlékezés erejével szeretném a történeteket kiegészíteni-pontosítani, de azért nem az eredeti történetek helyetti teljesen új, esetleg tökéletesen ellentmondó történetekkel.
Nagyjából ennyi a bevezető.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)